Új, fekete-fehér, keskenyvásznú, magyarul beszélő Led Zeppelin könyv(könyvkritika)

Elöljáróban és összefoglalásként: a könyv nem rossz. De nem is túl jó.

Egyébként dráma van a felszín alatt. Ezt a könyvet Göbölyös N. László fordította, aki a téma Nagy Magyar Úttörője, évtizedekig zászlóvivője volt, 2 saját Led Zeppelin könyvet is letett az asztalra. Ezekhez a könyvekhez - nagyon helyesen - fel is használt egy rakás nyugati szakirodalmat, akkor is saját, magyar alkotások. Laci összes rocktörténeti könyve - mégha némely részeik felett eljárt is az idő, illetve vitatkozni lehet rajtuk - megkerülhetetlen. A Zepkönyvek mellett, Hendrix, Joplin, Morrison, a Genesis történetét is megírta, és ne feledkezzünk meg legfontosabb művéről, az 1968-ról sem. Én is a Laci köpönyegéből bújtam ki. És akkor most a helyett, hogy vele íratnának egy harmadik, minden überelő gyönyörű, színes profi kiadványt (ami egyúttal mos-főz-gyereket nevel), lefordíttatnak vele egy külföldi valamit. Nem ismerem a hátteret, de gondolom ennek a könyvnek olcsó volt a jogdíja a fordításhoz, vagy Laci már nem akart egy harmadikat írni. A fordítás jelenség mostanság divathullám, sorra jelennek meg az ilyen jellegű fordítások (Stones, U2, RHCP, stb.)

(Egyébként nekem is van egy félkész kéz, illetve billentyűzetiratom a témában, de sajnos vállalhatatlan. Hagymázas képzelgésekkel átszőtt rocktörténeti ámokfutás.) 

Szóval Mesterem, Göbölyös Laci lefordította Ralph Hulett és Jerry Prochnicky Whola (sic!) Lotta Led című, 2005-ben írt, tehát egész friss könyvét. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Zeppel foglalkozó ángílus szakirodalom jelentős részét - ha csak fénymásolt formában is - birtoklom, sőt olvastam is. (Mennyit szótáraztam, te jó ég!) Kedvencem a témában bootlegmániásként a Dave Lewis féle The Concert file, ami a Zep és a tagok szólóéveinek koncertmunkásságát követi nyomon szetlistákkal, érdekességekkel. (tulajdonképpen ez adta a rockmuzeum.ini.hu koncertfile-jainak előképét, és most állítólag megjelent egy uprgade változata is). De említhetném még a Celebrationt is, vagy a bulvárosabb Hammer Of The Gods-ot is, amit a zenekar egykori kemény embere, Richard Cole írt. 

A szerzők egykori rajongók, akik a kezdetektől jártak Zepkoncertekre Amerikai nyugati partján, sőt az egyik író már 65-től kezdve a Yardbirdsöt is figyelte.
A könyv kronológiai sorrendben leköveti az együttes történetét az előzményektől (Yardbirds főleg, de némiképp kitekint a másik 3 tag korábbi zenekaraira is) az 1980-as sajnálatos végig. Viszont a szólóévekről, a mostanáig terjedő 25 évről szinte semmi, a 2003-as megjelenéseket kivéve. Persze ez egy Zeppelin könyv, és nem Page-Plant-Jones, nincs is ezzel olyan nagy gond.

Azzal viszont annál inkább, hogy a könyv nem olvasmányos, letehető, nekem 4 külön darabban sikerült elolvasnom, néhol fárasztó. Hemzseg a személyes utalásokkal, ami önmagában megint nem lenne baj, egy rajongói könyvnek egyenesen kötelessége, de a szerzők igen gyakran saját életük, saját zenekaraik, sőt egész más zenekarok történéseit is részletezik. Lehet, hogy csak én nem értem a koncepciót és az írók (akik közül az egyik angoltanár) ezzel akarták beágyazni a Zep történetét a korszakba, de szerintem rossz arányérzékkel lettek ezek elhelyezve. Az arányérzék eltolódása szerintem a könyv elején szerkesztésben is érződik. Az 54. oldalig kell várni, míg megalakul végre a Led Zeppelin. Ez már nagyon vártam olvasás közben.
Sok pletyka is bekerült, cápaincidens, stb, én meglettem volna ezek nélkül is.

Azért vannak pozitív dolgok is. Szépen leköveti a könyv nem csak a legfontosabb eseményeket, hanem újabb részletek is felvillannak. Nekem például új volt az (tanultam a könyvből), hogy a Friends azért úszik át fura hangokkal a Celebration Day-be, mert beletöröltek a felvételbe és ezzel maszatolták el.

A legfontosabb koncerteket is leírja a mű, szemtanúk elmondása, vagy maguknak a szerzőknek a visszaemlékezése alapján. Nekem egyébként gyanús, hogy sok helyen bootlegekből merítenek információt. Önmagában ez sem baj egyébként.
Mindenesetre olvasás közben elkapott a láz, hogy hirtelenjében meghallgassam a 69. IV. 27-es Fillmore-t. Vonaton ültem, jött a roham, nyelvem kiszáradt szájpadlásomhoz tapadt, alig vártam, hogy leszállhassak és rohanjak haza, és csak akkor nyugodtam meg egy kicsit, mikor végigment az As Long As I Have You és How Many More Times nagyegyveleges verziói. Persze ez sem a könyvet dícséri, hanem jelzi a Zeppelin LSD szerű hatását. Épp egy 2 hétes Zepmentes időszak végén jártam, ami „szer” nélkül akár „tünetmentesen” is eltelhet, de aztán jön a flash és már utazom is.

Az egyik író rockfotósnak is vallja magát, ehhez képest elég kevés kép szerepel a könyvben, azok is hátul, mutatóba.

A könyvet GNL mintegy lektorálta is történetileg, lábjegyzetekben javítgat, kiegészít. Viszont ő évekkel ezelőtt kiesett a nyugati „tudományos” vérkeringésből, téveszt néhányat. Minden, a 90-es években a Zepbootlegekre rácuppant embernek felhívom szíves figyelmét, hogy az 1968. X. 18-as Marquee-nak titulált bootleg hamisítvány! Egy 69 tavaszi skandináv bulit adtak el éveken keresztül New Yardbirdsként. Továbbá az utolsó L. A. Forumos koncert 27-én volt, és a Moonos jam 23-án, de ez már csak szőrszálhasogatás.
Mindenesetre a könyvet minden magyar rajongónak ajánlom megvételre. Én nem ezt vártam, de átgondoltam, hogy valószínűleg az én igényeimnek max egy Concert file fordítás tudott volna megfelelni.
 

Bővebb információk: www.cartaphilus.hu

Bálint Csaba (2006.06.19.)